Mit tegyél, ha elbizonytalanodsz?

Mit tegyél, ha elbizonytalanodsz?

Olvasási idő: 3 perc | kategória: Önbizalom | 2

Rengeteg frusztrációm és szenvedésem származott abból, hogy nagyon gyakran belekerültem a kétely állapotába. Amikor eltervezel valamit vagy elterveznél valamit, aztán elbizonytalanodsz, hogy biztos azt akarod-e. Elkezdesz kételkedni magadban, a világban, és még abban is, amiben eddig sziklaszilárd hited volt. Elmegy a kedved mindentől, aztán inkább megnézel egy filmet, hogy egy órára elfelejtsd a bajodat, aztán mivel nem változott semmi a film végére (mivel nem változtattál), folytatod az önmarcangolást. Szerencsétlenebb esetben még egy barátodat is traktálod vele, és az ő energiáját is lehúzod (mondjuk az az ő felelőssége, hogy meddig engedi befogadni a szemetet tőled).

Ismerős?

Nincs Többé Jófiú Borsos Bence

Elég gyakran csináltam ezt anélkül, hogy tudatosan észrevettem volna és tenni akartam volna ellene. Aztán az egyik coaching alkalmával, amikor megint elkezdtem bitchingelni egy tervezés közben, a coachom segítségével megértettem, hogy miért csinálom ezt, ezáltal kezelni is könnyebb volt ezt az állapotot.

Gyakran csapongunk a „bármi képes vagyok megtenni” és az „ez túl sok nekem, nem állok készen a feladatra” állapotok között, a teljes önbizalom és a tökéletes lesújtottság állapota között. Önbizalmunk néha az egekben, máskor érzelmi mélypontot élünk át. Egyik nap magabiztosak, másnap pedig már érzelmi mélyponton vagyunk. Esetemben e probléma még akkor is megakasztott a haladásban, amikor már kis híján elértem a célomat. A kétely és bizonytalanság érzelmi állapotában nagyon könnyedén előbukkan a „nem vagyok elég jó”, a „nem készültem fel még kellően a feladatra”, stb. érzés. Tekintsük ezeket leküzdendő akadálynak, és közben haladjunk tovább a fejlődésünk útján.

Megfigyeltem magamon, hogy az is elég könnyen a kétely és bizonytalanság állapotába rakott, amikor azon problémáztam magamban, hogy közérthetően fejezzem ki magam. Gyakran aggódtam amiatt, hogy megtalálom-e a „megfelelő kifejezéseket”, amelyekkel „jól” el tudom mondani, mire gondolok, mit érzek. És pont a kétségeink nem engednek kibontakozni, pont emiatt nem is fogjuk találni a „megfelelő szavakat”.

Szerintem legtöbbünknél inkább a rejtett önbizalomhiány figyelhető meg, mintsem egy mindent elsöprő önbizalomhiány. Vagyis látszólag rendben vagyunk, talán még a külvilág is ezt gondolja, viszont belül, nagyon mélyen (annyira, hogy nem merjük bevallani magunknak) érezzük, hogy valami nem oké. Ez is abból fakad, hogy nem érezzük alkalmasnak magunkat egy adott feladatra (tehát nem rendelkezünk még a „nincs oka annak, hogy miért ne lennék elég jó” gondolkozásmóddal), ami szintén kételyt szül, és hajlamosak vagyunk elmerülni az önsajnálatban (amit legtöbbször észre sem veszünk: az is önsajnálat, hogy „csak még egy részt megnézek a kedvenc sorozatomból”).

Hatékonyságunk és eredményességünk abból ered, hogy képesek vagyunk olyan érzelmi állapotba hozni magunkat, mely lehetővé teszi számunkra, hogy elvégezzük, amit el akarunk/el kell végeznünk.

És ez nem a kétely és nem az egyéb negatív érzelmi állapotok.

Ha van még hova fejlődnünk az önbizalom témakörében, sokszor hajlamosak vagyunk arra építeni, hogy a szakértők, barátaink és ismerőseink majd tanácsokkal látnak el bennünket, megmondják, mit és hogyan csináljunk, és jóváhagyják nézeteinket; ez könnyebb út, hiszen nem kell felvállalnunk a bizonytalanságunkat és azt, hogy valóban döntsünk, ezáltal megsérülhetünk, de ez az út nem visz előrébb.

Dan Millman mondta, hogy „Mindenütt keressük önmagunkat, csak épp saját magunkban nem.”. Nem gondolunk arra, hogy igazából képesek vagyunk mi dönteni, és egy határozott lépést tenni előre ahelyett, hogy a kétely állapotából siránkoznánk. Nem bízunk a belső bölcsességünkben, és inkább mindig újabb és újabb helyeken keressük azt, ami megadja a varázspirulát mindenhez.

Sokan a külső engedély mellett (mások megmondják, mit és hogyan csináljunk) belső engedélyre is várunk, mielőtt bármit is megtennénk. Meg akarjuk várni, amíg motiválttá válunk egy adott dologhoz, amíg elmúlik a félelmünk, amíg tele leszünk önbizalommal és nem leszünk bizonytalanok. Meg akarjuk várni, amíg mindez engedélyt ad nekünk arra, hogy cselekedjünk. Csak hogy ez nem így működik, ugyanis magától nem múlnak el ezek, tennünk kell érte.

A megoldás kulcsa abban rejlik, hogy amikor észrevesszük, hogy belekerültünk egy ilyen negatív érzelmi állapotba, mely meggátolja a helyes cselekvést, akkor egyszerűen megváltoztatjuk ezt és az előnyünkre fordítjuk. Hopp, eltűnik a kétely, és képesek vagyunk a képzelt bizonytalanság ellenére is cselekedni. Ebben a videóban Bíró Bence konkrét útmutatót ad arra, hogyan változtasd meg érzelmi állapotodat akár egy szempillantás alatt.

 

Nem számít, mit érzel vagy mit gondolsz, mindig cselekedhetsz.

BorsosB

email

2 hozzászólás

  1. virag.janos@korszeruweb.com'

    Pontosan az ilyen gondolatoknál van az, amikor az ember olyan, mint a bólogatós kutya. Érti minden egyes szavát, és érzi nincs egyedül a világon a problémáikkal. Fantasztikus érzés. :)

  2. […] és arról, hogyan tudom ezeket transzformálni pozitívvá. Például ilyen a kétely állapota, amiről már többször írtunk. Dönteni akarunk valamiben, de úgy érezzük, hogy nem tudunk, emiatt frusztrálnak érezzük […]

Szólj hozzá Te is