Amit el szeretnék most neked magyarázni, azt nevezhetjük belső kötődési gyakorlatnak. Mondhatjuk úgy is, hogy a benned lévő szeretet és elfogadás kimunkálása. Ezt mindenkinek naponta kellene csinálnia, ahogy a fogunkat is mossuk, sőt, ez talán még fontosabb.
Hogyan csináljam?
Az első dolog, hogy találj egy kényelmes, csendes helyet mondjuk a hálószobádban, kütyüktől, zajtól, emberektől, kocsiktól távol. Bár én ezt sokszor szeles, zajos helyen is csinálom, most csak a folyamatot szeretném megmutatni: ülj egyenesen, nyugodtan, kihúzva magad mindenfajta erőltetés nélkül. Nyugodtan ülhetsz törökülésben. Tedd le a kezedet, és irányítsd rá a figyelmedet az orrod környékére kiterjesztett háromszögre.
Érezd a hideg levegőt, ahogy beszívod, és kijön a meleg levegő az orrodon. Szóval koncentrálj erre a háromszögre és csukd be a szemed. Erre koncentrálj és kövesd nyomon a lélegzeted, ahogy be és kimegy az orrodon. Csináljátok öt percig, és ahogy mentálisan fókuszáltok erre a háromszögre el fog kalandozni a figyelmetek.
Lehet, hogy a bevásárláson fogsz gondolkodni, vagy a céljaidról, vagy dolgokon, amiken fölhúztad magad a múltban. Ez teljesen rendben van. Ez a természetes ösztön. Ilyen a „majomagyunk”, mint ami nekünk van. Ami mindig elterelné a figyelmed. Tehát ez az újrakapcsolódásról szól, és arról, hogy a figyelmünket visszahozzuk a jelen pillanathoz.
Ha ez megtörténik, csak mosolyogva hozd vissza a figyelmedet a lélegzetedre. Ne vádold magad, ne ítéld el magad, ne mondd azt, hogy a francba! Egyszerűen így működik az elméd. Hagyd, hogy nyugodtan visszatérjen erre a háromszögű területre. Ha gyakorlod, akkor egyre jobban tudod ezt irányítani, de ahogy elkezded, rájössz, hogy a figyelmed folyamatosan elkalandozik.
Csináld ezt öt percig, és amint megvan – ez a saját belső kötődési gyakorlatom – csak egyszerűen ráteszem a kezem a szívemre, és próbálok beleérezni a szív területébe. Elég sokat beszélek a szív körüli részről a „social heartistry” kapcsán. A szív körüli rész olyan mintha az egész lényünk forrása lenne.
Miért van szükség a belső kötődési gyakorlatra?
Egy gyermek szíve is a forrásból ered és ezért a gyermek egész életén keresztül, teljesen adakozóként és hálával indul meg. Kapcsolódik és egységben van mindennel, de ahogy a gyermek idősebb lesz, ez felemésztődik és felvesz egy csomó félelmet a szülőktől és a társadalomtól. A szülők próbálják a gyermeknek betanítani ezeket a védekezési mechanizmusokat, hogy életben maradhasson.
A gyermek ebből a félelem alapozta kondicionálódásból túl sokat fogad be, és elveszíti a gyermeki szívét, a gyermeki esszenciáját, gyermeki létét, az adakozást, a hála érzését. És ahogy idősebbek leszünk, majdhogynem ilyen megtört állapotba, túlélésbe, elválasztódásba és versenyzésbe lépünk be.
Most, hogy csináljuk ezt a gyakorlatot, próbálunk visszatérni a forrásba. Próbálunk visszatérni a gyermeki szívhez és belekezdeni egy ilyen gyógyítási folyamatba, hogy meggyógyuljunk azokból a károkból, félelemből és traumából, amiket fiatalként éltünk át. Amik megteremtették az egónkat, az egész felnőtté válásunk programozását és a felnőtt személyiségünket, rossz szokásainkat.
Ez arról szól, hogy visszatérjünk ahhoz az egységhez, ahhoz a szent állapothoz. Tedd a kezedet a szívedre és érezd, amit érzel, és használd a felnőtt figyelmedet arra, hogy érezd ezt a szív körüli részt. Ha megint elkalandozik a figyelmed, lassan hozd vissza és érezd, amit érzel. Érezd, ahogy az energia mozog, és próbáld meg követni azt. Ahogy behozzuk az elménket ebbe, már nem vagyunk a gyógyulás folyamatában.
Ekkor fogja az egónk, és a „majom” elménk átveszi az irányítást: „nem akarom elengedni, nem akarom átadni a hatalmat.” A lényeg, hogy figyeljünk erre a majomelmére, és lassan hozzuk a figyelmünket, a tiszta figyelmünket újra a szívünkhöz.
Ami gyakran segít, és ahogy csinálom ezt az ötperces légzési gyakorlatot, és ahogy befejezem az utolsó kilélegzéssel, áttérek erre a szívhelyre. Tartom a lélegzetemet 2-3 másodpercig, és figyelek a feloldatlan érzelmekre, amik a szívemben vannak, és ezekre fókuszálok. Erre próbálok ráérezni, és ebben a pillanatban, még ahogy beszélek is, még ha a tudatos részét kell az agyamnak használni, mégis érzek egy tompa fájdalmat, szomorúságot.
Akár mondhatjuk egy ilyen lágy tompa fájdalomnak is. Csak az érzékek szintjén próbálok erre figyelni. Nem akarom ezt túl sok bélyeggel ellátni. Nem akarom túlságosan jellemezni, mert amint megbélyegzem és elítélem, akkor már beleviszem az elmémet. Tehát érzem, amit érzek, mindenfajta ítélet nélkül. Bármilyen kigondolt szó nélkül, csak szeretni fogom.
Most nem a romantikus értelemben, hogy csókolgatom, dicsérem, hanem felvállalom azt és megpróbálok vele együtt lenni és elfogadom olyannak, amilyen. Anélkül hogy elüldözném vagy elüldözni akarnám, csak ápolom. Ha elfogadsz egy ilyen szemléltetést: olyan, mintha visszamennél az időben és bemennél a gyerekszobádba és látnád magadat gyermekként. Odamész a gyermekhez és látod és nézed, hogy van ez a gyermek. Én most például nézem azt, hogy milyen a kicsi John, próbálok ráérezni és próbálom ezt vizualizálni. Egy kicsit lehangolt és megkérdezem, hogy miért vagy ilyen lehangolt és gyakran elkezded meghallgatni a válaszokat.
Így tudsz magadnak segíteni az ilyen vizualizációval. Tehát én azt fogom csinálni most, hogy egy szerető szülő leszek, csak a felnőtt figyelmemet fogom erre irányítani. Megpróbálom melengetni ezt az érzést és megpróbálok jelen lenni vele. Ti is próbáljatok jelen lenni vele. Próbáld ezt az érzést nyomon követni, és tudni fogod, amikor tényleg rá tudtad irányítani a figyelmedet, az nagyon élessé válik.
Most ahogy csinálom, most érzem, hogy újrakapcsolódok egy bizonyos részemhez, ami még fiatal, aminek volt egy nagyon súlyos traumája. Nem azt mondom, hogy ez egy óriási nagy trauma, de nekem akkor ott egy nagy trauma volt. Tehát újrakapcsolódok ezzel a múltbéli énemmel és próbálok ebből gyógyulni, és igazából majdnem olyan, mintha el akarnám magam sírni.
Ebben a pillanatban én legszívesebben sírnék, és ha ez tényleg megtörténne, nyugodtan sírj, mert tulajdonképpen ahelyett a kisgyermek helyett sírsz, aki még benned van. Megpróbálok együtt maradni ezzel az érzéssel ameddig csak szükséges, amíg érzem, hogy ez a bennem lakó kisgyermek, ez a bennem lévő energia át nem alakul hálává, vagy nem érzi magát jól, hogy gyógyult. Ezt tudod 5-10 percig, vagy akár egy óráig is csinálni. A lényeg, hogy próbálj meg együttműködni a testeddel! Próbálj meg újra kapcsolódni magadhoz.
Miért alakul ki?
Amíg fiatalok voltunk, átéltünk bizonyos traumákat, relatív traumákat. Ez lehet egy apa, aki otthagyja a gyermekét, egy anya, aki megüti a gyermekét, de lehet olyan apróság is, hogy nem azt az ajándékot kaptad, amit akartál.
Egy ponton ez a gyermek egy igazi traumát fog átélni, és emiatt a trauma miatt akkora nagy fájdalmat érez a testében, hogy kitalálja, hogy hogyan tud elmenekülni a fájdalomtól, mert az nagyon fájdalmas neki. A gyerek lehet, hogy elkezdi szopni az ujját, hogy megnyugtassa magát, ezáltal a testével érezzen egy számára kellemes érzést. Lehet az is, hogy a gyermek próbál figyelmet vonni magára a szüleitől, ezáltal meg tudja magát nyugtatni, és csillapítani tudja ezt a belső fájdalmat. Lehet, hogy a gyerek lever valamit az asztalról és az apa megpofozza, és emiatt kiépített egy ilyen védelmi mechanizmust hogy nagyon pedáns legyen mindenben, amit csinál.
Velem az történt, hogy amikor sok fájdalmat és magányt éreztem, és nem akartam ebben a magányban ülni, és ne kelljen ezt az idegen érzést érezni, próbáltam ezt az érzést racionalizálni a fejemben. Tulajdonképpen elrejtettem az érzést a fejemben, és próbáltam mindent átrágni itt fent – lehet, hogy megérdemlem ezt az egészet.
Lehet, hogy tényleg nem vagyok elég jó, és ahogy racionalizáltam ezt a fejemben, egy felmentést kerestem magamnak. Tehát én így próbáltam ezt a fájdalmat a testemben kezelni, és ahogy idősödtem, elfeledkeztem ezekről a traumatikus érzésekről a testemben, de megmaradt az egóm, hogy ragaszkodjak ahhoz, hogy én igenis méltó vagyok a szeretetre, megmaradtak a védekező mechanizmusok.
Ezt rávetítem a környezetemre, és ezt kapom vissza a körülményektől, mert ahogy végzem ezt az elfogadási gyakorlatot, a körülöttünk lévő világ ilyen tükröket fog nekünk mutatni és szituációkat fog nekünk adni, hogy ráerőltessen minket, hogy menjünk vissza és csináljuk ezt a gyógyítási folyamatot, mert ha mi nem csináljuk magunktól akkor a világ fogja erőltetni.
Most van itt az ideje, hogy csináljuk ezt a gyógyulási folyamatot magunkon, újrakapcsolódjunk magunkkal és feldolgozzuk ezeket a traumákat, amik fiatal korunkban történtek. Tehát ez a belső kötődési gyakorlat, és ezt mindennap kell gyakorolni legalább öt percig, de hosszabb ideig is, ha lehetséges.
Nem számít, ha egy pár nap kimarad. Utána nem kell egy órát csinálni, folytasd ugyan úgy! Még lehet, hogy bizonyos szituációkban is feljöhetnek ezek. Például én randizni készültem egy lánnyal és pont mielőtt találkoztunk volna, lemondta. Később rájöttem, hogy más sráccal jött össze. Még ha ez egy nyitott kapcsolat volt is, ez felhozta egy bizonyos részemben azt, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok méltó a szeretetre. Ez volt az a jelzés, hogy menjek, és csináljam azt a gyakorlatot.
Tehát srácok, valószínűleg ez a legfontosabb gyakorlat, amit csinálhattok, mert amíg nem csináljuk ezt a gyakorlatot, addig folyton kifelé nyúlunk, hogy a külső világ megadjon nekünk dolgokat. Próbálunk fogyasztani és próbáljuk ezt a megnyugvást keresni az elkerülési mechanizmusokkal. Tehát amíg gyerekek vagyunk, szopjuk az ujjunkat, betakarózunk a kedvenc takarónkkal, játszunk a macinkkal, sírunk, hogy figyeljenek ránk.
A felnőtt verziója ezeknek: az önkielégítés, pornónézés, alkohol, cigaretta, túl sok tv nézés, a szemét kaják fogyasztása, vásárlás. A felnőtt változata annak a gyereknek, aki próbál fogyasztani azért, hogy újra jól érezze magát. Ez olyan, mintha egy ürességet próbálnánk betölteni magunkban, ezzel a gyakorlattal viszont újra kapcsolódunk magunkhoz, és újra érezzük, hogy teljesek vagyunk. És ha ezt meg tudod csinálni, és egésznek érzed magad, (legalábbis afelé menni) akkor észreveszed, hogy a külső világ elkezd átrendeződni a szerint, ahogy érzed magad belül.
