Hogyan beszélj a benned élő gyerekkel?

Hogyan beszélj a benned élő gyerekkel?

Olvasási idő: 4 perc | kategória: Uncategorized | 1

Reggel 5-kor csörög a telefon. Még javában sötét van és körülöttem minden olyan csendes.

Kezdődik a reggeli rutin. Visszafekszem az ágyba és felkapcsolom a kislámpát, majd a kezembe veszem egyik kedvenc könyvemet, hogy az ébredés után első órát vele tölthessem.

6-kor kimászom az ágyból és a rutin folytatásaként kimegyek a teraszra elszívni egy cigit és hagyom, hogy átjárjon a még sötét, friss hajnali levegő. Közben Szabó Pétert hallgatok. Fogmosás, mosakodás, felöltözés, haj megcsinálása miközben Péter arról beszél, hogy merjünk nagyot álmodni.

6:30-kor reggeli, majd indulás munkába. Ritka jó napom van, mert pont van egy szabad hely, ráadásul egy iszonyatosan csinos csaj mellett. Alkalmazva Dr. Glover: Hogyan legyen minden napod izgalmas? elvét szóba szoktam elegyedni a mellettem ülővel (főleg, ha egy csinos nővel utazom), de ma egyszerűen nem megy. „Szólísd meg” szólal meg a szülői énem, de semmi hang nem jön ki a torkomon. Közben Böjte Csabát hallgatok, aki pont arról beszél, hogy a mostani férfiak olyan gyakran céloznak, de olyan ritkán merik meghúzni a ravaszt. Milyen igaz…

„Hát ezt jól elbasztad, beszélgetned kellett volna vele”- jegyzi meg a bennem élő szülő reggel 7:30-kor. Próbálom figyelmen kívül hagyni és elhessegetni magamtól a gondolatot, de az egész napomat végigkíséri, hogy nem feleltem meg az ő elvárásainak. Ráadásul csupa fölösleges dologgal töltöttem ki a holtidőket munka közben, ami tovább növeli a szülő elégedetlenségét a gyereke irányába. 16:00-kor befejezem az aznapi munkát és belül érzem, hogy valami nagyon nem kerek. Ilyenkor tudom, hogy egy kis őszinte beszédre van szükségem magammal, ezért úgy döntök sétálok egyet, hogy tiszta vizet önthessek a pohárba.

Mindenkiben él egy belső szülő és gyermek. A közöttük zajló párbeszéd finomítása úgy gondolom kulcsfontosságú abban, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A szülő az, aki az elvárásokat támasztja. „ Ezt így kell csinálnod! Ezt meg ezt kell tenned. Ezt szabad és ezt nem!” A gyerek pedig , aki támogatásra szorul, aki olykor fél, aki szeretne megfelelni, aki szeretetre vágyik.

Az én szülöm nagyon gyakran volt kegyetlen a gyerekével. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy ő elvárta egyből leszidta. „ Már megint elbasztad. Látod milyen béna vagy?” Az elvárásai nagyon sokszor teljesíthetetlenek voltak, és bármibe szerettem volna belekezdeni azonnali eredményeket várt tőlem. Nem figyelt oda a gyerek szükségleteire és nem engedte meg neki, hogy szabadon beszélhessen az érzéseiről.  Ettől a gyerek szorongott és úgy érezte alkalmatlan az életre.

A fordulópont akkor következett be, amikor elkezdtem alkalmazni a reggeli rutint (a blogon találhattok róla egy nagyon jó cikket) és minden napomat olvasással kezdtem. (Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig c. könyvében nagyon szépen le van írva, amit a szülő-gyermek kommunikációról tudni érdemes). A reggeli olvasás és hanganyagok hallgatása (ajánlom figyelmetekbe Szabó Péter hanganyagait) nagyon sokat segítettek abban, hogy az a bizonyos szülő és gyermek elkezdjenek egymásra jobban odafigyelni. Felvettem azt a szokást, hogy ha úgy éreztem valami nyomja a lelkem gondolatban elkezdtem beszélgetni magammal úgy, mintha egy apa beszélgetne a fiával. Ítélkezés és elvárás mentesen.  Ilyenkor hagyom, hogy a gyerek szabadon elmondhassa, hogy mik kavarognak benne  és megkérdeztem tőle, hogy miért érez úgy ahogy. Ha a szülőnek eszébe jut egy jó ötlet ,felveti, hogy mi lenne ha kipróbálnánk egy másfajta megközelítést.   (mi lenne, ha? kezdetű mondatokról szintén olvashattok a blogon cikket) Elsőre talán ez kicsit őrülten hangzik, de egy ilyen beszélgetés legtöbbször nagyon fontos felismeréseket hoz magával.

Azon a bizonyos sétán, amiről a cikk elején meséltem szintén sor került egy ilyen beszélgetésre, ahol a gyerek elmondta, hogy rosszul érzi magát, mert úgy érzi csalódást okozott a szülőnek azzal, hogy reggel nem szólította meg azt a lányt. Ráadásul csupa fölösleges dologgal töltötte az idejét a munkahelyén, ezért bénának és szerethetetlennek érzi magát. És ekkor a semmiből jött egy kérdés: „és ez most jó nekem?Jó nekem az, hogy rossznak látom magam és úgy gondolom semmi sem sikerül? Jó nekem az, hogy ostorozom magam? Jó nekem az, hogy feltételekhez kötöm, hogy mikor érezhetem magam jónak és értékesnek? A válasz magától értetődő volt:  NEM! Nem, mert a gyereknek arra van szüksége, hogy érezze a szülő támogatását és szeretetét . A gyereknek az a jó, ha a szülő folyamatosan biztatja :„ Képes vagy rá, meg tudod csinálni, sikerülni fog!” Arra van szüksége, hogy tudja, ő jó és szerethető eredményektől függetlenül. 

Abban a pillanatban értette meg a belső szülő, hogy miért fontos az, hogy folyamatosan támogassa a gyerekét. Nagyon fontos felismerés volt, mert előtte  rengeteg kétely volt bennem azzal kapcsolatban, hogy szabad-e úgy tekintenem magamra, mint egy jó és szerethető emberre, akkor is, ha az eredmények váratnak magukra vagy hibázom.  Szabad!

Mióta megtörtént ez a váltás a belső párbeszédemben azt tapasztalom magamon, hogy bátrabban merek kísérletezni és kipróbálni új dolgokat. Könnyebb önmagam adni és kimondani olyan dolgokat, amiket korábban nem mertem, mert belülről kapom  a támogatás: jó vagy és szerethető!” Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan én szeretném ( pl. visszautasít egy lány) könnyebb túllépni rajta, mert a szidás helyett biztatás érkezik:Meg tudod csinálni! Sikerülni fog!

Azóta a beszélgetés másabb lett az élet. Élhetőbb és reménytelibb. Azért, mert a gyereknek erre van szüksége. Arra, hogy érezze a szülő támogatását és szeretetét. Arra, hogy tudja, ő jó és szerethető eredményektől függetlenül. Még akkor is, ha olykor túl sokáig céloz, de nem meri meghúzni ravaszt…

Pali

email

Egy hozzászólás

  1. bo7o5v3v@hotmail.com'

    What a neat arlecti. I had no inkling.

Szólj hozzá Te is